Extra en Espanol - Sorozat kezdőknek

avagy

"Ezentúl minden spanyolos nap megrészek egy részt" challenge.

Én ugyan még csak 2 hónapja tanul(gat)om a nyelvet (A Tanuljunk könnyen, gyorsan spanyolul könyvből), de nagyon sok mindent megértettem belőle! Engem kicsit az Így jártam anyátokkalra és a Jóbarátokra emlékeztet, de többet nem tudok nyilatkozni, mert csak az első részt láttam. (A soriért katt)

Ami szerintem a legfontosabb a nyelvtanulásnál: Már az első lépésektől kezdjünk el az adott nyelven zenét hallgatni, vagy filmet/sorozatot (kinek mi) nézni, hogy először csak ismerkedjünk a nyelv hangzásával, kiejtésével, majd később a hallásértésünket csiszoljuk, hasznos kifejezéseket (konkrét élethelyzetekből) tanuljunk!